Simon Krisztián Hollandiában próbálkozik!
2010.12.22. 18:39
Az Újpest egyik legnagyobb őszi felfedezettje, és tehetsége az elmúlt pár napot - az ebben a szezonban nem éppen fényes teljesítményt nyújtó- holland élvonalbeli Feyenoord alakulatánál töltötte. A játékost a rotterdamiak visszavárják, noha még csak az ománi edzőtábor lehetőségét kínálták fel számára.
Leo Beenhakker többször is megtekintette már az ifjonc játékát, és rendre lenyűgözte őt. A két klub ( Újpest és Feyenoord) képviselői szerint Simon utazása nem nevezhető próbajátéknak, inkább ismerkedésnek szánták a piros-fehérek vezetői ezt a három napot. Simon egy nyilatkozatában elmondta, hogy nem szeretné cserbenhagyni az Újpestet, de szerinte hiba lenne nem élnie egy ekkora lehetőséggel, ha valóban alkalma lesz az Eredivisie-be igazolni. A szélső tavaly a Celtic gárdájának érdeklődését is felkeltette, de végül nem sikerült a skót klub vezetőségét meggyőznie. Ugyan Simon még semmi konkrétumot nem tud, ajánlatról a "tulipánosok" részéről pedig még szó nincsen, azért az mindenképpen biztató, hogy a Feyenoord számít a 19 éves labdarúgóra a január 7-én kezdődő, ománi edzőtábora során.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.