Ferencváros-Győri ETO, hamisítatlan zöld-fehér csata!
2010.08.31. 14:10
A Nemzeti Bajnokság ötödik fordulójának zárómérkőzésén a Ferencváros fogadja hazai közönség előtt Pintér Attila legénységét, a Győri ETO csapatát. A két zöld-fehér együttes közül az FTC kezdte jobban az idényt, a vendéglátók csupán a Honvéddal szemben szenvedtek el…
Nagy csatában diadalmaskodott a Debrecen!
2010.08.30. 10:00
Az ötödik forduló, és sokak szerint az ősz legnagyobb rangadóján a Debrecen fogadta a Videoton csapatát. A vendégek nagyon jól meneteltek egészen a DVSC elleni találkozóig, hiszen a bajnokságban már csak a Vidi büszkélkedhetett veretlenségével, nem sokáig. A hazaiak pedig az…
Debrecen-Videoton, korai aranycsata!
2010.08.29. 12:32
A magyar bajnokság ötödik fordulójának slágermérkőzésén a DVSC-TEVA fogadja a Videoton csapatát. A hazaiak hétközben kivívták a jogot az Európa Ligás szereplésre(?), de az ezt követő napok történései miatt egyértelműen dr. Mezey György együttese várja lélektani előnyben…
MTK-Újpest, kell a gól!
2010.08.28. 10:06
A magyar bajnokság ötödik fordulójában a rangadók sorát a nagy múltra visszatekintő, papíron a honi mezőnyben a második legpikánsabb összecsapás, az MTK-Újpest találkozó nyitotta meg. A vendégek elég gólszegény produkciót mutattak be az eltelt fordulókban, ez most sem…
MTK-Újpest, papíron sokgólos meccs!
2010.08.27. 14:39
A Nemzeti Bajnokság ötödik fordulójának nyitómérkőzésén, és egyik rangadóján a sok közül, az MTK csapata fogadja az eddig veretlen Újpest FC-t. A hazaiak csak fiatal labdarúgókból állnak, amelyre misem jobb bizonyíték, minthogy a rutint az együttesnél Kanta József…
Ismét az európai futballelitben a Loki!
2010.08.27. 10:46
Az Európa-liga negyedik selejtezőkörének keretében a DVSC és a Győr is "harcba" szállhatott a csoportkörbe kerülésért. Az odavágók után egyértelműnek tűnt, hogy a Lokinak sokkal könnyebb dolga van, mint a tavalyi magyar bronzérmesnek, hiszen a Debrecen 2-0-ás előnnyel…
Egy lépésre Európától!
2010.08.26. 10:38
Az Európa-liga negyedik selejtezőkörében, azaz a csoportba kerülésért folyó rájátszásban, két magyar csapatunk is érdekelt. A Győr a hazai pályán elszenvedett 2-0-ás vereséget követően Horvátországban, a Dinamo otthonában javíthat, míg a DVSC a Nyíregyházán sikeresen…
Vereséget szenvedett Kispesten a Loki "tarcsi"!
2010.08.23. 10:19
Az NB1 negyedik fordulójában a Debrecen a Budapest Honvéd otthonába látogatott. A hazaiak bízhattak benne, hogy Herczeg András nem tudja majd a legjobb csapatát a pályára küldeni a sorsdöntő Európa Liga-selejtezőjük miatt, nos ez be is jött. Kényszerből nem lehetett ott a keretben…
Honvéd-DVSC, jó formában találkoznak!
2010.08.22. 12:11
A magyar bajnokság negyedik fordulójának keretein belül a Honvéd fogadja a DVSC csapatát. A kispestiek önbizalomtól duzzadva láthatják vendégül a bajnoki címvédőt, hiszen legyőzték az előző körben az FTC-t, míg a Loki hatot rúgott a Kecskemétnek hazai közönség előtt. A…
Újpest-Vasas, túl sok a lila "iksz"!
2010.08.22. 09:46
az NB1 negyedik fordulójának egyetlen fővárosi "rangadóját" az Újpest-Vasas összecsapás adta. Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője, előzetesen a támadójátékra akart nagyobb hangsúlyt fektetni, labdarúgói ezt az elvárását teljesítették, azonban Balajcza…
Videoton-Ferencváros, igazságos döntetlen!
2010.08.22. 09:03
Az NB1 negyedik fordulójának egyik slágermérkőzése a Videoton-Ferencváros párharc volt. A rangadó esélyesének egyértelműen a fehérváriak számítottak, de a zöld-fehérek rendesen felborították a papírformát, így összességében az egy ponttal mindkét fél elégedett lehet.A…
Újpest-Vasas, szomszédvárak csatája!
2010.08.21. 11:41
Az NB1 negyedik fordulójában is megrendezésre kerül egy városi rangadó. Mindkét csapat viszonylag jól kezdte a szezont, hiszen a megfiatalított Újpest három kör után még veretlen, míg az angyalföldiek eddig hazai pályán makulátlanul teljesítettek a Kispestet és a Győrt…
Videoton-Ferencváros, simának tűnő rangadó!
2010.08.20. 20:34
A Nemzeti Bajnokság negyedik fordulójának egyik legpikánsabb párharcát a Videoton-FTC találkozó adja majd. Ameddig a hazaiak a gyenge siófoki szereplést követően két meccs alatt hat gólt rúgtak nulla kapott találat ellenében, addig a vendégek az előző körben, két győzelemmel,…
Felemás a kép az odavágók után!
2010.08.20. 08:55
Az Európa-liga negyedik selejtezőkörében a Győr és a Debrecen is felveheti a kesztyűt a csoportkörbe kerülés érdekében, míg a hajdúságiak Nyíregyházán fogadták a Litex Lovech gárdáját az első meccsen, addig a Győr az odavágón a már szebb napokat is átélt Dinamo Zagreb…
Hatalmas lehetőség előtt a Győr és a DVSC!
2010.08.19. 10:05
Csütörtök este kerül megrendezésre az Európa Liga negyedik selejtezőköre, amely során két magyar együttesért is, a Debrecenért, illetve a Győrért, szurkolhatunk. Amely csapatok ezt az akadályt sikerrel veszik, azok már az EL-főtábláján találják magukat. Igaz, hogy nehezebb…
Ferencváros-Honvéd, fő a győzelem!
2010.08.15. 09:33
A Nemzeti Bajnokság harmadik fordulójának zárómérkőzésén egy igazi fővárosi rangadóra kerül sor, hiszen az FTC fogadja a Honvéd csapatát. A Fradi két meccsen hat pontot gyűjtött, tehát eddig 100%-os, de nem túl jó játékkal, míg ellenfelük a Kispest két kör során még…
Nagyon sima rangadó!
2010.08.14. 19:52
A Nemzeti Bajnokság harmadik fordulójának talán legpikánsabb összecsapásán az MTK fogadta a Videoton csapatát. A Hidegkuti-stadionban a nézőszám szokásosan alacsony volt, mindössze 800 maximum 1000 szurkoló előtt kezdődött meg a mérkőzés. Mindenki tisztában volt vele, hogy a…
MTK-Videoton, az első komoly megmérettetés!
2010.08.13. 23:44
A Nemzeti Bajnokság harmadik fordulójának vitán felül legnagyobb rangadója az MTK-Videoton összecsapás, míg a hazaiak villámrajtot vettek, két meccs hat pont, addig a fehérváriak talán már visszatértek a helyes, és tőlük megkövetelt, útra a Vasas elleni sikerrel. A két keret…
Véget ért a Győr hatalmas sorozata!
2010.08.13. 23:14
Egyszer minden jónak vége szakad. Ezzel az örökérvényű igazsággal vigasztalódhatnak az ETO drukkerei, hiszen 19 veretlenül megvívott bajnoki után a Vasas csapatába beletört a bicskája a Győrnek. Utoljára a Ferencváros tudta megverni Pintér Attila legénységét, Ferenczi István…
Vasas-Győr, rázós túra az EL előtt.
2010.08.13. 08:44
A Nemzeti Bajnokság harmadik fordulójának keretében a Vasas fogadja a Győri ETO csapatát, míg a hazaiak egy Kispest elleni nehéz sikerrel, majd egy fehérvári kiütéses vereséggel rajtoltak, addig a vendégek Újpesten döntetlent értek el, és az ETO Parkban nagy nehezen megverték a…
Hat NBI-es labdarúgó az angolok elleni keretben!
2010.08.10. 13:08
Egervári Sándor kinevezése utáni első barátságos mérkőzésére kijelölt keretében ismét több élvonalbeli játékos nevét fedezhetjük fel! Erwin Koeman légiósokra építő koncepciója után végre ismét képviseltetheti magát a hazai első osztály is a nemzeti tizenegy…
Borult a papírforma!
2010.08.08. 20:05
Pakson nem egyszerű! Ezt már a DVC-TEVA is tudja, hiszen a második bajnoki forduló során az atomvárosiak otthonába látogatott a címvédő. A zöld-fehérek fektettek már nagyágyúkat két vállra pályaválasztóként, például az Újpest évek óta nem tud még csak pontot sem lopni a…
Videoton-Vasas, ellentétes előjelek!
2010.08.08. 14:28
A Videoton, a Nemzeti Bajnokság második fordulójának zárómérkőzésén, a Vasas csapatát fogadja hazai közönség előtt. Ameddig a fehérváriak az első körben nagyon vérszegény teljesítménnyel, 1-1-es döntetlent értek el Siófokon, addig a Vasas, az egyik városi riválisával…
Paks-DVSC, papíron országos kettes!
2010.08.08. 09:12
A Debrecen, a hétközi BL-kudarc után, Paksra mehet vígasztalódni, hiszen a nem túl acélos atomvárosiak otthonában lépnek pályára a pontvadászat második fordulójában. Kis Károly csapata a Ferencvárostól elszenvedett vereséget követően, hazai pályán, a bajnoki címvédővel…
Ismét a régi nóta, kimaradt kecskeméti helyzetek, vereséggel a végén!
2010.08.07. 22:57
A magyar bajnokság második fordulójában a Ferencváros, a Paks legyőzése után, a mumusnak számító Kecskeméthez látogatott. A találkozó közel telt házat 6000 nézőt csábított ki a Széktói stadionba. Az MTK otthonában elszenvedett 4-2-es vereség után, Urbányi a gyakran…