Döntetlent ért el a Loki a Levadia ellen!
2010.07.13. 20:24
A Bajnokok Ligája selejtezőjének második körének első mérkőzésén a Levadia Tallinn fogadta a DVSC-TEVA csapatát a Kadrioru stadionban. Talán az Észtországban tomboló kánikulának, vagy az FC Levadia gyenge játékának köszönhetően, mindössze 1100 néző volt kíváncsi az összecsapásra. A Hajdúságból első ránézésre 50-60 fanatikus buzdította a kedvenceket.
A találkozó elején ismerkedtek egymással a csapatok, amely során a vendéglátók távolról kétszer is megpróbálták átlövéssel bevenni Malinauskas kapuját, de Malov, illetve Ivanov kísérlete sem jelentett komoly gólveszélyt. Az első tíz percben a zöld-fehérek birtokolták többet a labdát, de ezután szépen lassan átvette a Loki az irányítást, ezzel együtt a mezőnyben szemmel láthatóan kijött a két együttes közötti tudáskülönbség, természetesen a magyar csapat javára.
Az első hajdúsági helyzetre 25 percet kellett várni, ekkor Szakály egy gyönyörű cselt követően betört a tizenhatoson belülre, és telibe lőtte a jobb oldali kapufát, én úgy láttam Kaalma is beleért, de a játékvezető másként észlelte a szituációt. Ezután a DVSC több helyzetet is kiharcolt, amelyet az erőteljes észt védelem többnyire sikeresen blokkolt, vagy Kaalma állt a próbálkozások útjába. 32 perc után veszélyes szögből végezhetett el szabadrúgást Nahk, az észtek idős középpályása, aki hatalmas kapufát rúgott, talán Malinauskas is a játékszer mellé nyúlt egy kicsit. A szünetre leszűrhettük, hogy a Loki egy jóval képzettebb, és erősebb csapat, mint északi vetélytársa.
Az 53. percben Nemeelo fejelt közvetlen közelről a hálóba, Malinauskas asszisztált, a védősor sem tudott közbelépni, így az egyetlen játékos, akit kiemelt Herczeg András a Levadia keretéből, megszerezte a vezetést, 1-0.
A Levadia a megszerzett előny tudatában, kissé megtáltosodott, illetve a Lokit is megfogta a bekapott találat, de hét percre rá ismét az észtek térfelén pattogott már a labda, sorozatban jöttek a veszélyes debreceni lehetőségek. 71 percnyi játék után Czvitkovics nagyszerű, körülbelül 19 méterről érkező, szabadrúgását Kaalma hatalmas védéssel tolta a kapu mellé. A Tallinn a végére elfogyott erőnlétben, ezért nem tudták kihúzni kapott gól nélkül:
A 91. percben Rezes pörgetett nagyszerűen Kaalma hálójába, a gólszerző a 69. minutumban Kabát helyett állt be, 1-1.
Az idegenben elért döntetlen ellenére a Loki lehet elégedetlenebb, hiszen az összecsapáson szinte végig ellenfelük felé kerekedtek. Az 1-1-es eredmény komoly előny, hiszen a Levadia Tallinn gólkényszer alatt lép pályára a Nagyerdőben. A visszavágón illene nyernie a DVSC-nek, nem okozhat nekik komoly gondot a zöld-fehér csapat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.